Békés megyei Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa

Közlekedj okosan!

2018. március 14-én, Orosházán került megrendezésre a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa Békés megyei döntője. A megmérettetésen azok a diákok vettek részt, akik első helyezést értek el a rendőrkapitányságok által szervezett városi fordulókon. Iskolánkat Csengeri Sándor Miklós 10. A, és Korom Richárd 12. A osztályos tanuló képviselte, hozzájuk csatlakozott harmadikként Bárány Ferenc, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója. Ők képviselték városunkat.

A versenyben harmadik lett az orosházi csapat, míg egyéni versenyben a személygépkocsival versenyzők között szintén harmadik helyezést ért el Korom Richárd.

A szervezők által kialakított nehezen teljesíthető pályák alkalmat adtak arra, hogy a diákok az egyéni képességük, ügyességük bemutatása mellett csapatként is együttműködjenek, és új tapasztalatokat szerezzenek melyeket a mindennapi közlekedésben is fel tudnak használni.

                                                                                                                                                          Jova Attila

121

Gratulálunk diákjainknak, és felkészítő tanáraiknak!