Projektvetélkedő- "VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT"

Idén negyedik alkalommal kerül megrendelésre a már nagy hagyományokat tisztelő projektvetélkedő.

Fontosnak tartjuk, hogy jó közösség alakuljon ki osztályokon belül, amiben az ilyen jellegű rendezvények sokat segítenek.

Idén hét tizedik évfolyamos osztály versenyzett. Az osztályok, kaptak előzetes feladatokat, amelyeket el kellett készíteni a verseny napjára.

A ide év tematikája a „VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT” volt.

Különböző ügyességi és elméleti feladatokban kellett versenyezniük a diákoknak.

Gratulálunk a győzteseknek és a résztvevőknek.

net

                                                                                (A GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK MEG)

A verseny végeredménye: 


Első helyezett:          10/F 118pont

Második helyezett:  10/B 101pont

Harmadik helyezett: 10/D 92pont

Negyedik helyezett: 10/A 85pont

Ötödik helyezett:      10/C 78 pont

Hatodik helyezett:   10/E 77 pont

Hetedik helyezett:      10/G 70pont

Köszönjük a szervezést és a részvételt.

Reméljük jól éreztétek magatokat

Szalagavató 2019

A 12 végzős osztály 196 tanulója ezúttal is két időpontra bontva kapta meg a szalagot.

A köszöntő beszédek sorát az intézmény igazgatója, Gajdács Tibor nyitotta, aki kiemelte, az évekkel ezelőtt az iskola kapuin először belépő gyerekek felnőtté váltak.

Többek közt ezt is jelképezi a szalag, amit megkaptak.

A végzős diákok nevében Czuczi Erik mondott köszönetet osztályfőnökeiknek, tanáraiknak és szüleiknek. Kiemelte, hogy a szalaggal és az érettségi vizsgák közeledtével megszűnik az a védettség, amit az iskola falai nyújtanak és a felelősség már csak az övék.

Ezt követően a diákok a keringő, az osztályprodukciók, majd a közös ének során is bemutathatták a közönségnek felkészültségüket, akik tapsviharral jelezték nekik, hogy az elmúlt hónapok próbasorozata nem volt hiábavaló.

Galéria16:00

Galéria18:00

IMG 1031

 

 

46. Rákóczi Kupa

Ismét haza hoztuk a vándorkupát! A 46. Rákóczi Kupáról győztesként tért haza csapatunk.
Nemcsak a kupát nyertük meg, de mi büszkélkedhetünk a Gólkirály (Sindel Roland) címmel, a csapatból került ki a legeredményesebb játékos (Deli Lajos)és a legjobb edző (Striffel László) is a miénk!!!
Gratulálunk a csapat minden tagjának! Szép volt fiúk!

 

51124246 2164404463597691 4167798309412405248 n

50954309 2164404503597687 3271862526534483968 n

Kodolányi János Egyetem információs nap

Diákjaink a Kodolányi János Egyetem Digitális Jövő címmel megrendezett információs napján jártak

( Képre kattintva megtekintheti további fényképeket )

50933565 2160156920689112 366415853433913344 o

Ady Emléknap

2019. január 29-én, nagyszünetben a 9/G GINOP- 6.2.3-17 csoport Gyapjasné Béres Enikő vezetésével Ady halálának és temetésének 100. évfordulója, valamint a Magyar Kultúra napja alkalmából rövid megemlékezést tartott. Rendhagyó módon egy kávéházi jelenetben mutatták be Ady valódi emberi mivoltát, és mint a XX.század egyik legjelentősebb költőjét.

 

51092650 2155705681134236 5100571408312827904 n

50811347 2155705667800904 8519580493660815360 n